Csontba vágó téma – amit a csontpótlásról tudnia kell

Hogyan fogy a csont?

Egy fog elvesztését követően minden esetben számolunk a csontmennyiség csökkenésével, ennek a vesztésnek az üteme a húzást követő első 6 hétben a leggyorsabb, akár több mm is lehet.

Ezt követően fél évvel egy viszonylag stabil állapot alakul ki, de az idővel folyamatosan fogy a csont, amennyiben nem kerül oda műgyökér – ez átlagosan évi 0,5 mm is lehet.

Sajnos vannak esetek, amikor az erősen károsodott koronájú fog eltávolítása nem oldható meg csontveszteség nélkül, vagy a genetikájánál fogva „vékonycsontú” páciensnek eleve nagyon kevés a fogat a helyén tartó szövetek mennyisége, ami még nagy körültekintés mellett sem őrizhető meg az utókornak, illetve valamilyen fogágybetegség, vagy a beteg fog körüli korábbi gyulladás elpusztítja a tartószöveteket.

Ekkor áll elő az a helyzet, hogy a gyógyulást követően a visszamaradt területre nem helyezhető be egyszerűen egy műgyökér.

Természetesen ez még nem a világ vége, léteznek a módszerek, amikkel építkezni tudunk.

Több alapeset elképzelhető a hiányzó szövetek szempontjából, nézzük ezeket végig!

Alacsonyan futó arcüregvonal

Kicsi anatómia kezdésnek:

• Az arcüregek a felső állcsontokban található, legnagyobb méretű orrmelléküregeink.
• Megjelenésük, kiterjedésük igen változatos.
• A szájüreg irányába egy nyálkahártya és egy csontréteg határolja, ezek egymáshoz tapadnak.
• Ebben a csontban rögzülnek a felső fogak (elnézést kérek a Professzor Uraktól és Hölgyektől, akik az anatómia tudományát magas szinten bírják, de a „közemberek” számára már ez is ijesztően hangzik, ennél pontosabb részletekkel nem szeretném őket felizgatni), és ezt a szájüreg irányába a lényegesen vastagabb, ellenállóbb, több rétegű szájnyálkahártya (ennek része az íny is) fedi.

Vannak páciensek, akiknek a felső állcsontban található arcürege igen nagy méretű, és már egy panoráma röntgenen is azt látjuk, hogy akár a meglévő fogak gyökerei is belógnak abba.

Az ilyen fogak eltávolításakor szerencsétlen esetben megsérülhet a csont- és akár a nyálkahártya folytonossága is, ez azonnali sebészi zárást kíván, a későbbi szövődmények megelőzéséhez.

A gyógyulás után, amennyiben a visszamaradó csont magassága nem éri el a 8mm-t, szükséges pótolni a hiányt - ezt arcüreg-emeléssel oldhatjuk meg.

Az arcüreg emelés két módszere:

Az egyik a zárt módszer: ebben az esetben nincs szükség nagy mennyiségű csont pótlására, kihasználjuk az arcüreg nyálkahártyájának rugalmasságát, így kisebb beavatkozást, terhelést és gyorsabb gyógyulást jelent a páciens számára.

Az implantátum behelyezésének alkalmával speciális segédeszközökkel egy pogácsaformájú csontot vágunk az üreg alján, amit finoman megemelünk, úgy, hogy a nyálkahártya sértetlen maradjon.

A nyert teret szükség szerint saját csontból (az implantátum behelyezésére előkészített üregből nyerünk forgácsokat), gyári csontpótló készítményekkel, illetve magával az implantátummal töltjük ki.

A második eset a nyitott arcüreg-emelés vagy szakszóval sinus-lift. (Az arcüreg szakneve sinus maxillaris, innét jön az elnevezés.)

Erre akkor van szükség, ha nagy a hiány, és sok pótlásra van szükség.

Ez a beavatkozás sokszor nem is végezhető el a beültetéssel egy időben, hanem fél évvel megelőzi a műgyökér behelyezését.

A szájsebész ebben az esetben az arcüreg oldalsó falán képez egy csontablakot, de úgy, hogy az alatta elhelyezkedő nyálkahártya sértetlen maradjon.

Ezen a viszonylag kis méretű ablakon át nagyon lassan és óvatosan lefejti a nyálkahártyát a csont belső felszínéről, így a két réteg között egy tér keletkezik.

Fontos, hogy a nyálkahártya folytonossága megmaradjon, mivel ez az, ami nem engedi, hogy a pótlásra használt anyagok bekerüljenek az arcüregbe, illetve az ebben található erek vérellátása kapcsán történhet meg a beültetett csontpótló anyagok sajáttá válása.

A beavatkozás viszonylag időigényes, de nem fájdalmas, viszont utána duzzanatra kell számítani, elengedhetetlen a jegelés és természetesen gyógyszereket kell szedni.

Mi is kerül be ilyenkor?

Az arcüreg feltöltésére leggyakrabban gyári készítményeket használunk.

Ezek általánosságban állati eredetű, fehérjementesített granulátumok.

Vannak teljesen szintetikus készítmények is, de a tapasztalat az, hogy ezek kevésbé adnak jó eredményt a gyógyulási idő leteltével.

Ahhoz, hogy ezek jól beépülhessenek, szükséges vérrel, esetleg saját csonttal keverni.

A behelyezett granulátumot egy szintén „készen” érkezett membránnal (kollagén membrán) kell lefedni, hogy az ínylebeny felől ne tudjanak kötőszöveti sejtek benőni, mert ha ez megtörténik, akkor csont helyett egy lágy sarjszövetet találunk az operált területen, ami semmire sem jó a későbbi beültetésnél.

Az alsó állcsonton a csontmagasság növelése arcüreg híján máshogy történik.

Itt is lehet használni szintetikus vagy állati eredetű csontkészítményeket és membránokat (ezek a membránok akár titánhálóval megerősítettek is lehetnek, ezek formázhatósága és formatartása jó, akár komolyabb korrekciókat is lehet velük végezni), illetve van lehetőség saját csontblokk áthelyezésére és rögzítésére.

Az, hogy mit használunk, nagyban függ a hiány méretétől, minden esetben, a sebész mérlegelését követően érdemes a szakember által javasolt megoldást választani.

Mi a helyzet, ha csontmagasság van, de a szélesség hibázik?

Ahhoz, hogy az implantátum hosszú távon funkciójában és megjelenésében is kielégítő maradjon, körülötte minden irányban elegendő mennyiségű csontnak kell lenni.

 Ha nincs elég „rétegvastagság”, a lebomlási folyamatok a terhelés hatására kifejezettebbé válnak, és szép lassan az implantátum kikandikál a csontból és ínyből, mivel lágyszövet sem igen létezik megfelelő kemény alátámasztás nélkül.

Ez abban az esetben, amikor már esetleg az implantátum csavarmenetei is kitűnnek, egy olyan helyzetet eredményez, ahol a tisztítás lehetetlenné válik, hosszú távon számolni kell az implantátum elvesztésével.

Erre is van megoldás

Az egyik technika körülbelül azonos, mint az alsó állcsont magasságnövelő procedúrája: membránokkal, csontblokkokkal és lágyrész-korrekcióval növelhető a szélesség.

A másik lehetőség, hogy a csontgerincet kettérepesztve nyerünk még teret (tudom, ez szörnyen hangzik, de azért nem olyan borzasztó).

Ha hosszú távra gondolkodunk, és szeretnénk használni az implantációs fogművünket, akkor bizony van, hogy elkerülhetetlen, hogy ezt a plusz költséget és kellemetlenséget felvállaljuk, mert összességében kevesebb anyagi és fizikai terhelést jelent az elején jól megcsinálni valamit, mint romokból, romokra építkezni.

„Azt hallottam, vannak olyan implantátumok, amikkel el lehet kerülni a csontpótlást.”

Valóban, vannak ilyenek.

Más kérdés, hogy az ilyen típusú implantátumok vajon szájban lesznek-e 5-10 év múlva, és hogy milyen komfortfokozattal fognak működni.

Úgy gondolom, hogy ahhoz, hogy egy funkciójában és esztétikumában időtálló megoldás születhessen implantátummal, elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű, elhelyezkedésű csont és lágyszövet.

Ahhoz, hogy egy fogpótlás megjelenésében is szép legyen, és a terhelési viszonyok is ideálisak legyenek, nem mindig elég, ha a meglévő csontba ahová lehet, oda kerülnek a műgyökerek. (A protetikus orvos és a fogtechnikus sem feltétlen tud vízen járni, és a 6 különböző szögben, düledező kerítéslécekként álló implantátumokra szuper pótlást készíteni.)

Mindig először a pótlást kell, hogy az orvos megtervezze (a páciens igényeinek megfelelően), és ehhez a tervhez kell a sebészi forgatókönyvet hozzáilleszteni, mert csak így lesz a végeredmény megfelelő.

Nem biztos, hogy megéri egy olcsóbbnak és egyszerűbbnek tűnő metódusba beleugrani, mert bizony annak akár dupla munka is lehet a vége.

Ne féljünk a csontpótlástól, ha kell, akkor bele kell vágni, az a fontos, hogy a megfelelő kezekbe kerüljünk!